Kenya – utazás gróf Teleki Sámuel nyomában

Czeiner Katalin

Dátum: 2023. Február 9-22. (tengerparti hosszabbítással 27-ig)

Státusz: Múltbeli út

Jelentkezési határidő: nem lehet már jelentkezni

Szabad helyek száma: 0 fő

Program leírása

0-1. nap

Utazás Budapestről Nairobiba. (a konkrét repülőfoglalástól függően, de valószínű, hogy az éjszaka utazással telik, és másnap érkezünk meg)

Szállás: Nairobi-ban hotelben

2-13. nap

Nairobi-ból 12 napos (11 éj) körutazást teszünk Kenya északi, ma is alig lakott, sivatagos részébe.

Gróf Teleki Sámuel 1888-as útja a kontinens felfedezésének egyik záróakkordja volt, lényegében az utolsó fehét foltot tüntette el Afrika térképéről. Az ő nyomait követve jutunk el az általa felfedezett Rudolf (Turkana) tóhoz, ami Afrika negyedik legnagyobb tava, valamint a ma is az ő nevét viselő vulkánhoz. Kenyának ez a vidéke olyan terület, ahova utak sem igen vezetnek, legfeljebb keréknyomok – az átlagos turista nem megy oda.

Az út során számos érdekes egyéb látnivaló és program is vár minket:

  • Samburu Nemzeti Park – szafari (big five)
  • Marsabit National Park – zöld vulkáni sziget a sivatagban, a világ lenagyobb agyarú elefántjaival
  • Chalbi-sivatag – gyönyörű sivatagi naplementét láthatunk a homokdűnék között, és talán egy „éneklő-kút”-hoz is eljutunk
  • Sibiloi Nemzeti park – fontos régészeti lelőhelyeknek ad otthont, egyedülálló őslénytani és régészeti lelőhely. A területen található fosszíliák között krokodilok, óriásteknősök, elefántok és egy megkövesedett erdő található.
    A tudomány mai állása szerint ez az emberiség kialakulásának a helyszíne, három ősembertípust is felfedeztek itt, a világon egyedülálló módon, együtt.
  • Rudolf (Turkana) – tó – északról nyúlik dél felé, és a Rift Valley – az egész Kelet-Afrikát átszelő hatalmas hasadékrendszer – völgyében terül el.
  • Loiyangalani – a tó „fővárosa”. Innen áthajózunk a Nabuyaton vulkánhoz, ahol egy éjszakát töltünk sátorban, aztán másnap gyalog felfedezzük a Teleki vulkánt (kb. 7,5 km, de nagy melegre, sivagi körülményekre kell készülni)
  • Maralal – körpanoráma a „világ pereméről”
  • Bogoria-tó – geotermikusan aktív hely, a partján gejzírekkel és meleg forrásokkal. Ez ad otthont a kis flamingók egyik legnagyobb populációjának.
  • Baringo-tó –  esti hajókázás során vízilovakat, krokodilokat és madarakat figyelhetünk meg.
  • Naivasha-tó – a tó Crescent-szigetén mini állatrezervátum található, ahol lehetőségünk lesz egészen közelről nézni, fényképezni zebrákat, gnúkat, impalákat, vízibakokat; és különleges pillanat lesz, amikor egészen közel kerülük a zsiráfokhoz
  • Nakuru-tó – ahol csodálatos vadvilág, orrszarvú-rezervátum, hiénakutya menedékhely és flamingók milliói találhatók

14. nap

  1. opció: akik nem szeretnének a tengerparti opcionális programhoz csatlakozni, azoknak ez a hazautazás napja. Utazás Nairobiból Budapestre. Repülőjárattól függően érkezés aznap vagy másnap haza
  2. opció: utazás Mombasaba gyorsvonattal vagy repülővel
    Mombasaból helyi transzferrel eljutunk a közvetlen tengerparti szállásunkig, ami a Diani Beach-en lesz

15-18. nap
Diani Beach, pihenés, tengerpartozás
Majd utazás haza, a Mombasa – Nairobi, majd Nairobi – Budapest útvonalon

Várható ár

Az utazás ára:

  • Program ára: Turkana körút, utazással (terepjáró szafari dzsippel, sofőrrel), szállásokkal, nemzeti park belépőkkel, minden étkezéssel –  2100 USD (2. autóban 4 fővel), single room felár: 200 USD
  • Repülőjegy: Budapest – Nairobi (jó esetben 200.000 Ft-ból kijöhet)
  • Vízum: 51 usd (50 + 1 USD kezelési költség, – online igényelhető)
  • Nairobi – Mombasa vonatjegy, first class 3000 KSH (cc. 24,75 USD), oda vissza 50 usd (repülő is opció lehet, mert nem sokkal drágább)
  • Tengerparti szállás a Diani beach-en: kb. 30 USD/fő/éj két személyes apartmanokban reggelivel (3-4 éjszakát lennénk ott)
  • Költőpénz – összesen kb. 300 USD
    • a Turkana körút során minden benne van a program árában, tehát ajándékokra, italokra, borravalóra kell költeni
    • a tengerparton ebédre, vacsorára és italokra kell költőpénz (napi 30 usd elég lehet)

A programot azokkal a résztvevőkkel véglegesítjük közösen, akik elkötelezik magukat az utazási tanácsadási díj befizetésével. Ekkor alakul ki a körút program végleges formában és egyezetjük a tengerparti napok számát és véglegesítjük közösen a szállás foglalást, illetve a repülőjegy árakat is figyelembe véve megállapodunk a végleges dátumban.

Utazási tanácsadási díj: 400 USD 200 USD

Amely tartalmazza

  • a Turkana körút program szervezését (kenyai partnerekkel, velük a program és annak részleteinek a véglegesítése, a foglalás intézése, kapcsolattartás a kinti irodával)
  • a Nairobi-ba való utazás árban optimális megtervezése (konkrét megfelelő repülőjárat megtalálása, repülőjegy vásárlásban támogatás nyújtása)
  • a végleges program és a végleges repülőjegy összhangba hozása
  • Nairobi – Mombasa vonatjegy megvásárlásában segítség
  • Mombasa, Diani beach-en szállás keresés
  • Vízum ügyintézésben segítségnyújtás
  • Utazásra felkészítés (mit érdemes vinni ..)

Az út során teljes körű támogatás mindenben.

Kérdésed van? Jelentkeznél?

Miről szeretnél több információt?